Gondoltam, hogy hideg lesz - nem tudtam, hogy olyan hideg lesz, hogy az éjszaka közepén néha önszántamból felkelek majd tornagyakorlatokat csinálni.

Gondoltam, hogy fáradt leszek - nem tudtam, hogy olyan fáradt leszek, hogy mínusz tíz fokban csak fekszem majd a hóban, miközben az átáztatja minden ruhámat, csak mert nincs erőm lábra állni.

A norvégiai túra teljes időtartama alatt két lehetséges állapotban voltam megtalálható: fázós, vagy fáradt. A legnehezebb rész mégsem a hegymászás vagy a hidegben alvás volt, hanem a tudat, hogy bármi is történik, mindenhol csak hó vesz körül, haza nem mehetek, és minden helyzetben kizárólag a saját lélekjelenlétemre, vagy a többiek jóindulatára számíthatok. Ezt tovább nehezítették a ...

A nyelvi relativizmus szemléletes bemutatására alkalmazzák gyakran a példát, miszerint az eszkimóknak húsz, ötven, száznyolcvan különböző szavuk van a "hó"-ra. Nem tudom, mi igaz ebből, és mi nem, de az elmúlt hét után semmit nem tartanék meglepőnek. A hó ugyanis, mint kiderült, rengeteg különböző dologra alkalmazható, és rengeteg különböző formája van. Mivel a mi szókincsünk ezen a téren szegényes, mindenféle nyakatekert módon kellett leírnunk, milyenre van épp szükségünk; "that dry, unstickable kind", "those kinda frozen bigger ones" "ice-block material", "the smushy kind", "the ice-layer part", "the pretty one", "not that one, he just peed over there!", hogy csak néhány példát említsek. Szükség volt rá; az ivóvíztől elkezdve a ...

Outdoor szakra különböző okokból jöttek különböző emberek, de egy indok mindenki listáján szerepel: az öt napos norvégiai túra. Az eddigi óráink -közvetve vagy közvetlenül- mind az erre való felkészülésről szóltak; beleugráltunk jeges tóba, hogy ne féljünk a hidegtől, eltévedtünk éjszaka az erdőben, hogy jobban átérezzük a hóviharban való tájékozódás nehézségeit, vastag nyelű kanalat faragtunk fából, hogy kesztyűben is tudjunk mivel enni. Két héttel ezelőtt pedig eljött az indulás néha várva-várt, néha rettegve-rettegett pillanata.

Szerda reggel indultunk, estére értünk el a túra kiindulási pontjához; ekkor már csak megettük az otthonról hozott vacsoránkat, körbeénekeltünk egy tábortüzet, és téli ...

Otthon a szemeteskonténerekben ételt kereső emberek látványa nem feltétlenül meglepő. Dániában azonban dán állampolgárként szinte lehetetlen hajléktalannak lenni - ez a második, harmadik, tizenötödik esélyek országa.
Így aztán amikor első alkalommal vettem észre egy hatalmas fém hulladékgyűjtőből kikandikáló lábszárat, meglepődtem. Ennél jobban már csak az lepett meg, amikor a lábszárakhoz tartozó férfi a szemetesből kiemelkedvén új szerzeményét (egy csomag narancsot és egy zacskó szárított mangót) egy ezüstszürke Audi hátsó ülésén helyezte el, majd elégedett mosollyal elhajtott.

Most a szobámban ülök, és, bár ezüstszürke Audim nincs, én is szemeteskonténerből kihalászott szárított mangót eszem. Ennek a ...

Minden ugyanolyan, mint egy éve ilyenkor, és valahogy mégis minden más. Ugyanazok az ismerkedős játékok, de most máshogy alakulnak. Ugyanazok az énekek, de most máshogy hangzanak. Ugyanazok a szobák, de most mások laknak bennük.
Az első napokban voltak pillanatok, amikor ez elszomorított. Tényleg csak pillanatok voltak, olyasmi, mint amikor egy szép álomból felébredve észreveszed a valóságot, ami szintén szép, de egy fél másodpercig mégis azt reméled, hogy az álom folytatódik - így a valóság minden szépségével együtt is csalódásként ér. Hiába az új emberek is kedvesek, viccesek, és érdekesek, ők nem az én embereim -gondoltam az ilyen pillanatokban-, és már semmi sem lesz olyan, mint volt.

De -szólalt meg végül a bölcsebbik énem- ...

Az előző félévnek nem volt befejezése. Nem azért, mert tudtam, hogy még úgyis visszatérek - egyszerűen csak túl személyesnek tűnt ahhoz, hogy leírjam. "Ezt úgysem értheti meg az, aki nem élte át", gondoltam egy, a szomorúságára furcsamód büszke ember visszataszító fellengzősködésével, miközben napokon keresztül levegőért kapkodva bömböltem egy néhány hónapos hippitábor vége miatt. Azt terveztem, a gyászidőszak elteltével írok majd az utolsó hetekről is, de még mindig nem tudom, mit lehetne. Amiről pedig nem lehet beszélni, arról ugye hallgatni kell.

Szóval június végén hazamentem, vissza a zord valóságba, ahol a szobám mellett nincs biliárdasztal, ahol a kávé nem főzi meg önmagát, és ahol a svédasztalos ebédhez nem jár ...

Egy ideje már nem írtam; a legkézenfekvőbb kifogásom az lenne, hogy nincs időm, de ez persze nem igaz. Egyszerűen csak annyi minden történik, hogy nem tudok mit kiemelni, és a nagy hangvételű programoknál gyakran fontosabbnak tűnnek a blogbejegyzést nem érdemlő apróságok. Május második hetét például Berlinben töltöttük; írhattam volna hosszú bejegyzéseket a rengeteg múzeumról, emlékhelyről, graffitiközpontról, színházról, koncertről, sörkertről vagy techno clubról, amit végigjártunk, de azt hiszem, a legboldogabb akkor voltam, amikor a bolhapiac mögötti füves dombon feküdtem egy barátom lábának dőlve, miközben néhány másik barátom valami butaságon nevetett, és az égvilágon semmi említésre méltó nem történt. 

...

Húsvét után új minor-órákat választhattunk.

Angol irodalom
Ezt megtartottam. Továbbra is zseniális.

KKK - Kajak, Kenu, Falmászás
Dánul a falmászás is k-val kezdődik - így aztán az órarendünkben szereplő rövidítés rengeteg, politikailag korrektnek a legkevésbé sem mondható viccelődésre ad okot. Az óra maga viszont egyelőre elég menőnek tűnik. Túljelentkezés miatt az adventuresport és outdoor szakosok nem vehették fel, így aztán kedd délután írók, művészek, fotósok és zenészek társaságában másztam falra.

Erre a falra, ami egyébként élőben sokkal-sokkal félelmetesebb, mint képen - főleg, amikor a háromnegyedénél járva meghallod a téged biztosító fiúhoz intézett "No, you're doing it all wrong, lucky for you she ...

Szerda délelőtt bemutattuk magunknak a Káosz napok során összerakott előadást. Mindenféle elfogultság nélkül állíthatom, hogy zseniális volt. Tényleg. Egy három felvonásos, összesen egyórás színdarab lett belőle, és távolról sem emlékeztetett a megszokott középiskolai előadásokra; igaz, telis tele volt odaszurkáló tanárparódiákkal és béna szóviccekkel, de mindezek vérprofin kivitelezve. Végül a mi csoportunk által rendezett felvonást szavazták meg a legjobbnak - pedig a másik kettőben szerepeltek élő tyúkokkal verekedő tudósok, két méter magasan repülve harcoló szuperhősök, és k-popra táncoló határőrök is. 

Mi nyertük meg a sebtiben létrehozott "anticlimax of the year" díjat is:
A forgatókönyv szerint a győztes ...

Az elmúlt hetekben nem nagyon tudtam miről írni - nem azért, mert semmi nem történt, hanem mert amiket én fontos eseményként éltem meg, blogbejegyzésként vagy nem érdekesek, vagy felesleges dicsekvésnek tűnnének. Tartottam például egy előadást Magyarországról, aminek a végén nyolcvan ember perceken keresztül felállva tapsolt, és néhányan még napokkal később is visszautaltak rá. Mert tényleg király előadás volt, és mivel az izgulásom most izzadós hangremegés helyett aranyos kis bénázásokban nyilvánult meg, végignevették az egészet. Baromi jó volt, és nagyon boldog voltam közben, de valljuk be, erről néhány családtagomon kívül senki nem akar részletesebben olvasni.

Az órák, délutáni programok, vagy hétvégi bulik kapcsán ...