Otthon a szemeteskonténerekben ételt kereső emberek látványa nem feltétlenül meglepő. Dániában azonban dán állampolgárként szinte lehetetlen hajléktalannak lenni - ez a második, harmadik, tizenötödik esélyek országa.
Így aztán amikor első alkalommal vettem észre egy hatalmas fém hulladékgyűjtőből kikandikáló lábszárat, meglepődtem. Ennél jobban már csak az lepett meg, amikor a lábszárakhoz tartozó férfi a szemetesből kiemelkedvén új szerzeményét (egy csomag narancsot és egy zacskó szárított mangót) egy ezüstszürke Audi hátsó ülésén helyezte el, majd elégedett mosollyal elhajtott.

Most a szobámban ülök, és, bár ezüstszürke Audim nincs, én is szemeteskonténerből kihalászott szárított mangót eszem. Ennek a magyarázata pedig egészen egyszerű: Dániában nem ciki szemetesekben turkálni. A boltok kidobják a lejárt, vagy megrongálódott termékeket, pedig ezeknek egy része még tökéletesen alkalmas emberi fogyasztásra - ezért aztán a végtelenül környezettudatos emberek (illetve a csóró külföldi diákok) néha hazavisznek belőlük.

Először egy venezuelai lány javasolta, hogy nézzünk körül, mert nincs pénze csokira (gyors kitérő: a magyar politikáról szóló alkalmankénti panaszáradatom elhallgattatására mindig hatékony módszernek bizonyul, amikor ő kezd el mesélni az otthoni helyzetről - tudtam én, hogy ott most nem jól mennek a dolgok, de fene se gondolta volna, hogy ennyire rossz).
Bjerringbroban szerencsére egészen indokolatlan módon hat darab szupermarket helyezkedik el egymás mellett, és ezek közül négy nem elzárva tartja a szemetet. Az első héten még csak találomra nyitottunk ki néhány konténert, és később az orrunk alatt motyogva válaszoltunk arra a kérdésre, hogy honnan szereztük ezt a doboz sütit, mostanra viszont ez már egy mindenki számára elfogadott esti programmá vált, komoly stratégiai és etikai háttérrel.

A Faktában hétfőn este 10:30-kor jön a hulladékszállító, a Normalban reggel nyolckor dobják ki a lejárt termékeket, a Menyben az első két szemetes mindig unalmas, de a legendák szerint a hátsóban néha van alkohol. A talált dolgok egyenlően osztandók el a jelenlévők között (amiből következik, hogy csak akkor illik betársulni valakihez, ha ő ajánlja fel). Ha annyi sütit, csokit, chipset találunk, amennyit nem tudunk hazafelé úton (illetve az elkövetkezendő fél órában) megenni, akkor a maradék közkinccsé teendő a biliárdteremben.

Talán magától értetődő, de nekem mégis érdekesnek tűnt, hogy a "társadalmilag elfogadott" jelző mennyire függ az adott környezettől; hiába vált a "-Table tennis? -Nah, let's go dumpster diving first." a leghétköznapibb párbeszédek egyikévé, ez a szemétbúvárkodó kör egyetlen tagjának sem jutna eszébe otthon.

(A kép a szövegtől független: a Valentinnapi szupergiccses hagyj-egy-bókot dobozba tett névtelen üzenetáradatot jeleníti meg.)