Túl sok mondanivaló, túl kevés karakterszám. Ez-történt-múlt-héten típusú rövid összefoglalóm következik, elemzés nélkül.

Szerdán és csütörtökön elmaradtak az óráink, helyette a sustainability (megújuló energiaforrások, környezettudatos életmód, ésatöbbi) témakörében művelődtünk. Köztudott, hogy ez egy napról napra fontosabbá váló, globális probléma, így aztán mindenki próbálta eltitkolni, hogy mennyire unja az egészet.
Bár közel sem volt olyan érdekes, mint az eredeti óráim lettek volna, becsületükre legyen mondva, hogy mindent kihoztak belőle, amit lehetett. Elvittek Østerildbe hatalmas szélmalmokat és ökofalvakat nézni, beugráltunk a tengerbe (rossz ötlet volt - az Északi-tenger hőmérséklete márciusban nem ...

Ha az egyetemen két előadás (haha - katalógusos gyakorlat) között volt egy kétórás szünetem, általában a következő ütemtervet követtem: visszasétáltam a kollégiumba, ha összefutottam egy ismerőssel a parkolóban, leültem vele meginni egy kávét, aztán felmentem a szobámba, ledőltem az ágyamra, 40-50 percig képeket nézegettem az interneten látásból ismerőseim tegnapi vacsorájáról, vagy idegen emberek gyerekruhába öltöztetett macskáiról (hiszen erre a rövid időre már felesleges lenne bármi értelmeset elkezdeni), majd fáradt sóhajjal megint útnak indultam.

Rövid kitérő.
Ma dalíráson új óraadó tanáraink voltak. Az aarhusi zeneakadémiáról jöttek, zenei elképzeléseikre pedig egyformán találó szó a zseniális és az ...

Lefordíthatatlan dán kifejezés, amire nagyon büszkék - szerintem többször hallottam az elmúlt két hónapban, mint a saját nevemet egész eddigi életem során. Amikor el kellett magyarázniuk, "cozy time"-nak fordították, de gyorsan hozzátették, hogy ennél sokkal többet jelent. Magyarul elképzelésem sincs, minek nevezzem, úgyhogy megpróbálom példákkal szemléltetni.

Hygge az, amikor egy hideg téli estén begyújtasz a kandallóban, fogsz egy csésze forró teát és egy szelet finom sütit, bekucorodsz egy takaró alá, és meghitt beszélgetésbe merülsz a családoddal. De hygge az is, amikor egy napsütéses tavaszi délutánon kifekszel a barátaiddal a fűbe, kellemes zenét hallgattok, és csak nézitek a felhőket. Melegség, nyugalom, harmónia, ...

Néhány órámról írtam már, de mindig csak egy-egy részletről - így talán nem nyújtottam kellőképpen átfogó képet arról, hogy tényleg mennyire nagyon menő órák ezek. Most megpróbálom.

Dalírás
A teljes hétfői napom, és a kedd délelőttjeim erről szólnak. Minden óra elején kényelmesen elhelyezkedünk, töltünk magunknak egy csésze kávét, és 30-40 percen keresztül csak zenét hallgatunk. Ezután kezdődik a tényleges óra, amikor közösen (vagy kisebb csoportokra osztva) zenélünk, énekhangot fejlesztünk, ritmusgyakorlatokat csinálunk, átfutjuk az elméleti hátteret, vagy dalokat írunk. Fizetett bárénekesek és lelkes amatőrök, tizenhat éve hegedülők és két hónapja gitározók tanulnak együtt, mégis mindenki fejlődik.
Kicsit ...

Az elmúlt hetekben jelentős csökkenésnek indult a kötelező programok száma. Persze továbbra is minden hétköznap zseniális órákra járunk, és minden hétvégén tartunk valamilyen beöltözős-kiöltözős bulit, de már kapunk heti három-négy szabad estét is.
Azazhogy kaptunk. Vasárnap este érkezett tizenhat új tanuló, és rögtön újra megindult az ismerkedős játékok áradata. Villámrandiztunk, labdáztunk, kirándultunk, társasoztunk, aztán közösen végignéztük az Oscar-díjátadót (illetve közösen végigaludtuk - ötven ember horkolása sikeresen elnyomta a tévé zaját, így az már senkit nem zavart).

Tegnap az órák is elmaradtak, és az egész napot a "Nemek Csatája" hadművelettel töltöttük. Délelőtt táncoltunk, délben pedig ...

Ülsz a padban, a tanár kihív felelni, de te még a kérdést sem érted. Egyre kínosabban érzed magad, az osztály nevet, te legszívesebben elsüllyednél, és ekkor észreveszed, hogy nincs rajtad nadrág... Ha máshonnan nem is, filmekből talán mindenkinek ismerős rémálom-klisé.
És akkor ezennel rátérnék a mai napomra.

Nagyjából két héttel ezelőtt írtam egy éneklés MasterClass nevű dologról (egy dalírás szakon valóban indokolt óráról, ami láthatóan csak engem rémített halálra). Na, akkor mégsem jutott idő mindenkire, ezért én nagylelkűen lemondtam a lehetőségről - a félelmeinkkel való szembenézés jellemépítő hatása ide vagy oda, kávéval a kezemben hallgatni a többiek meseszép énekhangját mégiscsak jobb programnak ...

Amikor a művészetek szakot választottam, azt gondoltam, itt majd megtanulok szépen rajzolni, festeni, esetleg szobrászkodni is. Na, ez nem fog megtörténni. Ennek ellenére (vagy talán épp ezért) iszonyatosan élvezem.

A mai napot azzal töltöttük, hogy dolgokat írtunk, rajzoltunk, festettünk, vágtunk, faragtunk, ragasztottunk, kinek mihez volt kedve, délután pedig lesétáltunk a városba, és kiállítást tartottunk belőlük. Szemeteskukák tetején, hirdetőoszlopokon, faágakon, a vasútállomás vécéjében, bárhol, ahol helyet találtunk. Nem kaptunk konkrét témát, mindenki mást csinált; van, aki kedves üzeneteket hagyott, aki társadalomkritikát fogalmazott meg, aki csak szebbé akarta tenni a várost, aki madarakat etetett, és aki párt keresett.

Na, nem az első, amit ittam; az első, amit készítettem. Tegnap kezdődött a sörfőző óránk gyakorlati része - ebéd után azonnal nekiálltunk, és este fél kilencre úgy-ahogy végeztünk is vele.
Ha most azt mondom, hogy szerintem ez komolyabb tudomány, mint a borászat, biztosan kapok néhány megvető pillantást - az internetes véleménynyilvánítás előnye azonban, hogy ezektől a pillantásoktól elválaszt a monitorom.

Az amúgy sem könnyű mesterség elsajátítását számomra tovább nehezíti, hogy csak négyen vagyunk külföldiek, a sörfőzéstanárunk pedig nem nagy rajongója az angol nyelvnek, így az oktatás dánul zajlik. Kedves gesztus azért, hogy miután befejezte a különböző malátatípusokról, hűtőberendezésekről, vagy erjedési ...

Egy átbulizott hétvége utáni vasárnap estét rengeteg különböző módon lehet eltölteni. Én azt hiszem, megtaláltam a kedvencemet.

Tegnap fél tízkor vagy harmincan fogtuk a párnánkat és paplanunkat, átvonultunk a táncterembe, beborítottuk a padlót jógamatracokkal és pokrócokkal, lekapcsoltuk a villanyt és behúztuk az összes függönyt.
Miután pedig nyakig bebugyoláltuk magunkat puha dolgokba és elhelyezkedtünk a sötétben, a terem négy sarkában lévő hatalmas hangfalakról végighallgattuk a The Dark Side of the Moon albumot.

Épp nagyban vagdostam az asztalterítő-darabkákat és ragasztgattam őket egy parafatáblára, amikor a művészettanárom megállt mellettem, hogy beszélgessünk kicsit. Ne itt, menjünk át az irodájába, hogy senki ne zavarjon minket.
Megijedtem.

Gyorsan letörölgettem az ujjaimról, a nyakamról, és a fülcimpámról az odaszáradt pillanatragasztó-réteget, és felpattantam. Ó, nem kell sietnem, és előbb töltsek magamnak egy kávét, mondta.
Kicsit megnyugodtam.

Átmentünk egy pici szobába, leültünk egymás mellé a fotelba, és mintha ezeréves barátnők lennénk, nekem szegezte a kérdést: na miújság. Hát, király minden, válaszoltam kicsit értetlenül. Na, de mégis, meséljek. Mit csináltam otthon? Miért jöttem ide? Tanulni szerettem volna, ...