2017. feb 16.

Életem első söre

írta: Barton Bori
Életem első söre

Na, nem az első, amit ittam; az első, amit készítettem. Tegnap kezdődött a sörfőző óránk gyakorlati része - ebéd után azonnal nekiálltunk, és este fél kilencre úgy-ahogy végeztünk is vele.
Ha most azt mondom, hogy szerintem ez komolyabb tudomány, mint a borászat, biztosan kapok néhány megvető pillantást - az internetes véleménynyilvánítás előnye azonban, hogy ezektől a pillantásoktól elválaszt a monitorom.

2017-02-15_15_00_36_1.jpg

Az amúgy sem könnyű mesterség elsajátítását számomra tovább nehezíti, hogy csak négyen vagyunk külföldiek, a sörfőzéstanárunk pedig nem nagy rajongója az angol nyelvnek, így az oktatás dánul zajlik. Kedves gesztus azért, hogy miután befejezte a különböző malátatípusokról, hűtőberendezésekről, vagy erjedési folyamatokról tartott, dánul végighadart előadását, minden alkalommal ránkmosolyog, és megszólal angolul is: van kérdés?

Eredetileg külön csoportokban voltunk, öt emberre jutott egy sörfőzőszett, de annyit járkáltunk át egymáshoz ismerős nyelven hallott szavak reményében, hogy végül megkaptuk a saját kis nemzetközi sörfőző csoportunkat.
Nemzetközi sörfőző csoportunk legfőbb ismertetőjegye, hogy egyik tagja sem beszéli azt a nyelvet, amin a használati utasítás, a recept, vagy a "Vigyázat, forró!" felirat íródott.

Ellenben ilyen szépek vagyunk pohárral a kezünkben:

16711666_10210829540208586_5192631041750784147_n.jpg

A kép egyébként megtévesztő lehet; a sörfőzés nem csak már elkészült sörök kóstolgatásáról (és felsőbbrendűségünk teljes tudatában tett "én egy enyhe sárkánygyümölcs-aromát is érzek benne" típusú sznob megjegyzésekről) szól.
Ha jobban belegondolok, ezt eddig is sejtettem, mégis enyhe csalódásként ért, hogy a tegnapi nap 50% takarításból, 40% várakozásból, 7% burogatásból, és csupán 3% sörkóstolásból állt.
Illetve ezek különböző kombinációiból:

16708171_10212171991361984_7088837801138788419_n_1.jpg

Egy jó megfigyelőnek talán az is feltűnik, hogy sörfőző laboratóriumunkat a tornaterem egyik öltözőjében üzemeltük be. Ez nem csak a helytakarékosság szempontjából előnyös, de a könnyen takarítható padló és a falakon elhelyezkedő vízforrások is nagy segítséget jelentenek. Nem is beszélve a szórakoztató látványról, amit egy röplabdameccs végeztével zuhanyozni készülő megszeppent lány arckifejezése nyújt, mikor egyszerre tizenhatan zúdítják rá (aktuális idegállapottól függően) fenyegetések, káromkodások, vagy csak "azonnal állj meg, ne nyúlj semmihez, ne tüsszögj, ne lélegezz!" felkiáltások tömegét.

Szólj hozzá