Amikor a művészetek szakot választottam, azt gondoltam, itt majd megtanulok szépen rajzolni, festeni, esetleg szobrászkodni is. Na, ez nem fog megtörténni. Ennek ellenére (vagy talán épp ezért) iszonyatosan élvezem.

A mai napot azzal töltöttük, hogy dolgokat írtunk, rajzoltunk, festettünk, vágtunk, faragtunk, ragasztottunk, kinek mihez volt kedve, délután pedig lesétáltunk a városba, és kiállítást tartottunk belőlük. Szemeteskukák tetején, hirdetőoszlopokon, faágakon, a vasútállomás vécéjében, bárhol, ahol helyet találtunk. Nem kaptunk konkrét témát, mindenki mást csinált; van, aki kedves üzeneteket hagyott, aki társadalomkritikát fogalmazott meg, aki csak szebbé akarta tenni a várost, aki madarakat etetett, és aki párt keresett.

Mint már említettem, a rajztudásom nem igazán fejlődött az elmúlt egy hónapban - így aztán továbbra is ott tart, ahol hatéves koromban, mikor anyukám megtanított nyulat rajzolni. Abból élünk, ami van alapon tehát nyúl-projektbe kezdtem. Nyulakat rejtettem bokrokba, buszmenetrendek közé, étlapok alá, biciklik csomagtartójába, próbababák nadrágjának zsebébe, mindenhova. Nyulat mindenkinek.