Az elmúlt hetekben jelentős csökkenésnek indult a kötelező programok száma. Persze továbbra is minden hétköznap zseniális órákra járunk, és minden hétvégén tartunk valamilyen beöltözős-kiöltözős bulit, de már kapunk heti három-négy szabad estét is.
Azazhogy kaptunk. Vasárnap este érkezett tizenhat új tanuló, és rögtön újra megindult az ismerkedős játékok áradata. Villámrandiztunk, labdáztunk, kirándultunk, társasoztunk, aztán közösen végignéztük az Oscar-díjátadót (illetve közösen végigaludtuk - ötven ember horkolása sikeresen elnyomta a tévé zaját, így az már senkit nem zavart).

Tegnap az órák is elmaradtak, és az egész napot a "Nemek Csatája" hadművelettel töltöttük. Délelőtt táncoltunk, délben pedig kaptunk négy feladatot (műsorszámot), amit este hétkor elő kellett adnunk - amikor is az elfogulatlan zsűri egyszer s mindenkorra eldöntötte, hogy melyik az erősebb nem.

Az első feladat egy általunk készített műtárgy bemutatása volt. Érdekes, hogy ehhez semmilyen témát nem adtak meg, és mégis hasonló eredmények születtek: A lányok egy hússzorosára felnagyított női nemiszervről készítettek szobrot, a fiúk pedig a Titanicból ábrázoltak egy romantikus jelenetet... Aztán az oldalára fordították, és pénisz lett belőle. Van az a humor, ami életkortól és nemzetségtől függetlenül is mindig vicces - talán még hangos fingással fokozhattuk volna.

A második egy "futuristic but sustainable" témájú divatbemutató volt; mi szemeteszsákokból és újságpapírból varrtunk csodaszép ruhákat (nem szarkazmus, tényleg jól néztek ki), a fiúk pedig egy ilyet hoztak össze.

Ezután egy saját operát kellett előadnunk. Én ebben vettem részt, a négy forgatókönyvíró és háttérénekes (háttérkiabáló) egyikeként. Szerintem egyébként mindkét csapat ebben a műsorszámban teljesített legjobban - kár, hogy erről videó pont nem készült, elmesélve pedig nem vicces.

Az utolsó feladat egy rapszám megírása és előadása volt; itt mi kislányosan csipkelődtünk, a fiúk pedig porig aláztak minket. A "bitch, you're so weak - why don't you die when you bleed for a week?" refrént én még hajlandó lettem volna őszinte érdeklődésnek, vagy akár csodálatuk kifejezésének tekinteni, de a szövegkörnyezet alapján inkább tűnt felszólításnak.
A számhoz tartozó zenei alap nagyon jó volt, a rímek tökéletesek, a lekezelő sztereotípiák és trágár megjegyzések pedig szépen kiegészítették egymást - annyira gonoszul túlzásba vitték, hogy számomra egyértelműen ironikussá vált. Imádtam.

Ezzel azonban nem mindenki volt így; néhány lány sértőnek és megalázónak találta.
Hogy kezelik ezt a tanárok?
A fiúk kapnak egy osztályfőnökit (nem a szexizmus, hanem a sok káromkodás miatt), a lányok pedig kárörvendően hátradőlhetnek.
Ja nem.
Ma reggel kis csoportokban mindenkinek elmondták, hogy jó, ha van véleményünk, és megsértődni is ér - igaz, szerintük nem kellene. De akkor beszélgessünk róla. Jövő héten tartunk egy nemi egyenlőségről szóló vitakört; mindenki kulturáltan elmondhatja a véleményét, vagy megdobálhatja székekkel a vitapartnerét - az iskola célja ugyanis sok minden más mellett az is, hogy provokáljon minket.