Dánia a világ egyik legboldogabb országa - mondják a boldogságkutató statisztikák.

A statisztika olyan, mint a bikini: sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja - mondta Churchill. Azaz hogy nem pont ő, meg nem pont így, de ugyan kérem, az interneten vagyunk.

Mindenekelőtt le kell szögeznem: Dánia valóban tökéletes, vagy legalábbis erősen afelé konvergál. Ha elém tolnának egy papírt és egy ceruzát, hogy tervezzek egy utópisztikus társadalmat, ahol az általam fontosnak tartott értékek a lehető legjobban érvényesülnek, előbb utóbb valahol Dániánál lyukadnék ki.
Azt hiszem, a sikerük kulcsa a korrupció minimalizálásában, a közpénz végiggondolt felhasználásában, és a kritikus gondolkodásra (vagy legalábbis a gondolkodásra) ...

Azt terveztem, hogy az idei szilvesztert szüleim társaságában töltöm: megnézzük kivetítőn a Rocky Horror Picture Showt, éjfélkor iszunk egy pohár pezsgőt, és lefekszünk aludni. Aztán ők úgy döntöttek, hogy ehhez túl menők, és inkább Budapestre mennek bulizni - nélkülem.

Épp ezt a "hol töltsem az éjszakát, amikor mindenkinek szórakoznia illik" tinédzser-problémát próbáltam megoldani, amikor Elizabete (lett lány) megemlítette, hogy szilveszterkor meglátogatja Antont és Svetát (orosz pár) Szentpéterváron.

Bárcsak én is ezt tehetném, válaszoltam. És miért nem teszed, kérdezte.

Valóban, válaszoltam.

***

Oroszországban nem ünneplik a karácsonyt. Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de nem kell sajnálni őket ...

Furcsa dolog a pénz - ha nincs, akkor fontos, ha van, akkor a legkevésbé sem érdekel. Ez elég közhelyes dolog, ami viszont számomra érdekessé teszi, az a két véglet közötti ugrándozás, ami mostanában az életem.

Nyáron, mielőtt hazalátogattam volna, egy hétig még Aarhusban maradtam munkát keresni. Pénzem nem volt, segítséget kérni nem akartam, és amúgy is volt bennem egyfajta perverz kíváncsiság azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet a civilizált társadalom komfortjai nélkül élni; beköltöztem hát egy közeli erdő üresen álló fakunyhó-féleségébe. Ide.

Első éjszaka annyira fújt a szél minden irányból (a deszkák közötti réseken még alulról is), hogy nem tudtam elaludni, másnap viszont találtam néhány egészen jó ...

A népfőiskola véget ért - jó volt, de elég volt. A jóból is megárt a sok, mondhatnánk. És valóban, amikor azon kapod magad, hogy kihagyod a szomszéd teremben zajló ingyenes koncertet vagy jógaoktatást, csak mert épp nincs kedved átöltözni, vagy unottan fintorogsz a svédasztalos vacsorára, mert a lazachoz már megint paradicsomos szószt csináltak citromos helyett, akkor egyértelműen túl sok volt a jó.
Bár egy kis részem szeretett volna örökre Bjerringbroban maradni, a többi így már nem bánta, hogy az élet megy tovább.

De merre?

Örök ellenségem, a lehetőségek végtelensége újra közbeszólt: miután tökéletesen elterveztem, hosszas papírhajkurászást követően jelentkeztem, és matematikushiány okán gond nélkül felvételt is ...

K: Hogy zuhanyoztatok?
V: Sehogy.

K: Nem voltatok nagyon büdösek?
V: De.

K: Honnan szereztetek ételt?
V: Cipeltük magunkkal. Reggel vizet forraltunk és zabkását főztünk, ebédre rozskenyeret ettünk konzervekkel, amit a kabátunk alatt tárolva melegítettünk fel (illetve morzsoltuk apró darabokra), vacsorára pedig tésztát, szárított húst, instant ételeket ettünk; olyan dolgokat, amiket egyetlen edény használatával, kizárólag forró víz hozzáadásával el tudtunk készíteni.

A "mit ittunk" kérdésre egyébként számomra meglepőbb volt a válasz; gondoltam, ha szomjasak leszünk, majd csak eszünk egy kis havat. Aztán kiderült, hogy itt fizikailag képtelenség szomjoltásra elegendő mennyiségű havat megenni. Ha reggel elfelejtesz vizet ...

Gondoltam, hogy hideg lesz - nem tudtam, hogy olyan hideg lesz, hogy az éjszaka közepén néha önszántamból felkelek majd tornagyakorlatokat csinálni.

Gondoltam, hogy fáradt leszek - nem tudtam, hogy olyan fáradt leszek, hogy mínusz tíz fokban csak fekszem majd a hóban, miközben az átáztatja minden ruhámat, csak mert nincs erőm lábra állni.

A norvégiai túra teljes időtartama alatt két lehetséges állapotban voltam megtalálható: fázós, vagy fáradt. A legnehezebb rész mégsem a hegymászás vagy a hidegben alvás volt, hanem a tudat, hogy bármi is történik, mindenhol csak hó vesz körül, haza nem mehetek, és minden helyzetben kizárólag a saját lélekjelenlétemre, vagy a többiek jóindulatára számíthatok. Ezt tovább nehezítették a ...

A nyelvi relativizmus szemléletes bemutatására alkalmazzák gyakran a példát, miszerint az eszkimóknak húsz, ötven, száznyolcvan különböző szavuk van a "hó"-ra. Nem tudom, mi igaz ebből, és mi nem, de az elmúlt hét után semmit nem tartanék meglepőnek. A hó ugyanis, mint kiderült, rengeteg különböző dologra alkalmazható, és rengeteg különböző formája van. Mivel a mi szókincsünk ezen a téren szegényes, mindenféle nyakatekert módon kellett leírnunk, milyenre van épp szükségünk; "that dry, unstickable kind", "those kinda frozen bigger ones" "ice-block material", "the smushy kind", "the ice-layer part", "the pretty one", "not that one, he just peed over there!", hogy csak néhány példát említsek. Szükség volt rá; az ivóvíztől elkezdve a ...

Outdoor szakra különböző okokból jöttek különböző emberek, de egy indok mindenki listáján szerepel: az öt napos norvégiai túra. Az eddigi óráink -közvetve vagy közvetlenül- mind az erre való felkészülésről szóltak; beleugráltunk jeges tóba, hogy ne féljünk a hidegtől, eltévedtünk éjszaka az erdőben, hogy jobban átérezzük a hóviharban való tájékozódás nehézségeit, vastag nyelű kanalat faragtunk fából, hogy kesztyűben is tudjunk mivel enni. Két héttel ezelőtt pedig eljött az indulás néha várva-várt, néha rettegve-rettegett pillanata.

Szerda reggel indultunk, estére értünk el a túra kiindulási pontjához; ekkor már csak megettük az otthonról hozott vacsoránkat, körbeénekeltünk egy tábortüzet, és téli ...

Otthon a szemeteskonténerekben ételt kereső emberek látványa nem feltétlenül meglepő. Dániában azonban dán állampolgárként szinte lehetetlen hajléktalannak lenni - ez a második, harmadik, tizenötödik esélyek országa.
Így aztán amikor első alkalommal vettem észre egy hatalmas fém hulladékgyűjtőből kikandikáló lábszárat, meglepődtem. Ennél jobban már csak az lepett meg, amikor a lábszárakhoz tartozó férfi a szemetesből kiemelkedvén új szerzeményét (egy csomag narancsot és egy zacskó szárított mangót) egy ezüstszürke Audi hátsó ülésén helyezte el, majd elégedett mosollyal elhajtott.

Most a szobámban ülök, és, bár ezüstszürke Audim nincs, én is szemeteskonténerből kihalászott szárított mangót eszem. Ennek a ...

Minden ugyanolyan, mint egy éve ilyenkor, és valahogy mégis minden más. Ugyanazok az ismerkedős játékok, de most máshogy alakulnak. Ugyanazok az énekek, de most máshogy hangzanak. Ugyanazok a szobák, de most mások laknak bennük.
Az első napokban voltak pillanatok, amikor ez elszomorított. Tényleg csak pillanatok voltak, olyasmi, mint amikor egy szép álomból felébredve észreveszed a valóságot, ami szintén szép, de egy fél másodpercig mégis azt reméled, hogy az álom folytatódik - így a valóság minden szépségével együtt is csalódásként ér. Hiába az új emberek is kedvesek, viccesek, és érdekesek, ők nem az én embereim -gondoltam az ilyen pillanatokban-, és már semmi sem lesz olyan, mint volt.

De -szólalt meg végül a bölcsebbik énem- ...