Vacogva kikászálódtunk a folyó túloldalán, és újra felöltöztünk (kaptam egy extra nadrágot és kesztyűt az egyik felkészültebb lánytól, mert ekkorra már a levegő is nagyon lehűlt), Sune és Voldby pedig előbújtak a fák közül. A következő helyet, ahová el kell jutnunk, mondták, nem ők fogják elmondani. Mindegyik csapat válasszon ki egy önkéntest, aki kényelmesen mozog a vízben. Neki az lesz a feladata, hogy beúszik a folyó bal oldali, szélesebb részére, ahonnan látni fog egy fényforrást, ami egy csónakban ülő embertől származik. Odaúszik hozzá, ő elmondja neki a szükséges információkat, majd visszaúszik a partra, és megosztja a csapat többi tagjával.

Egy pillanatig fontolgattam, hogy jelentkeznem kellene, de nagyon megkönnyebbültem, amikor Mads feltette a kezét, hogy ő elég jó úszónak tartja magát. "Biztos vagy benne?", kérdeztem, "Biztos.", mondta, én pedig hálásan rámosolyogtam. Mindegyik csapat hamar talált egy önkéntest, akiket aztán kiállítottak a folyó partjára, minket pedig egy félkörbe köréjük. Előkészítettem a táskámból a törülközőmet, és vártam.

"How fucking stupid can you all be?" kérdezte ekkor Sune villámló szemekkel.
Néhány értetlenkedő pillantást követően mindannyian rájöttünk arra, amit utána részletesen ki is fejtett; gondolkodás nélkül készek voltunk három embert beküldeni az éjszaka közepén egy fagypont körüli folyóba, hogy legalább 5-10 percet ott töltsenek.
Gondolkodás nélkül készek voltunk három embert halálra ítélni.

A kiabálássorozat nagy része dánul zajlott, de a lényeget így is bőven megértettem, és odébb kellett mennem, hogy ne lássák ahogy sírok. Mindannyian pontosan tudtuk, hogy mennyire hideg a víz, hiszen alig negyed órával korábban jöttünk ki belőle. Mindannyian pontosan tudtuk, hogy mennyire veszélyes néhány percnél többet eltölteni benne, hiszen egész félévben erről tanultunk. És egyikünknek sem jutott eszébe ellenkezni.
Amikor először olvastam a Milgram-kísérletről, azonnal levontam magamban a tanulságot, hogy az emberek hülyék, túlságosan tekintélyelvűek és befolyásolhatóak. Még szerencse, gondoltam tovább, hogy én nem vagyok ilyen, vannak elveim, tudok önállóan gondolkozni, és szükség esetén szembeszállni a hatalommal.
A talpamban és hátamban érzett égető fájdalomnál ezerszer rosszabb volt a felismerés, hogy mégsem.