2018. ápr 07.

Hard 24 - első rész

írta: Barton Bori
Hard 24 - első rész

24-logo.pngA norvégiai túra célja az volt, hogy gyönyörű helyeken érdekes dolgokat csináljunk, a mellékhatása pedig, hogy közben kikerültünk a komfortzónánkból, és nagyon elfáradtunk.
A Hard 24 célja az, hogy borzasztóan elfáradjunk, és olyan messze kerüljünk a komfortzónánktól, hogy már csak egy icipici pontnak lássuk.

A koncepció a következő volt: még az első hetekben szóltak, hogy ha van kedvünk, szerveznek nekünk egy 24órás túlélőtúrát. Nem kötelező, de ha egyszer elindulunk rajta, később nem biztos, hogy ki tudunk szállni. Nem szólnak előre, hogy mikor lesz, csak pakoljunk össze egy hátizsákot, és minden pillanatban számítsunk rá, hogy elordítják magukat: "Öt perc múlva indulunk!" - ekkor öt percen belül útra készen álljunk a bejáratnál.

Tegnapelőtt reggel szóltak, hogy az Outdoor szakosok időben érjenek oda az ebédlőbe, mert utána rögtön kajakozni megyünk, és csak húsz percünk lesz enni. Ebből már sejthettük volna. Nem sejtettük. Én olyannyira nem sejtettem, hogy össze sem pakoltam. Amikor aztán ebédhez sorbanállás közben elordították magukat, hogy "Fem minutter tilbage, gogogo!", értetlenül ácsorogtam, aztán rohanni kezdtem, de fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. A cipőmet lecseréltem túrabakancsra, de továbbra is egy (kajakozáshoz kényelmes) lenge nyári nadrágot és pamut pólót viseltem. Felkaptam a sídzsekimet és egy sapkát, bedobáltam a táskámba egy törülközőt, egy üveg vizet, egy fejlámpát, egy iránytűt, és kirohantam a bejárathoz. Hálózsák, matrac? - kérdezte Voldby. Nincs, válaszoltam. Lehet, hogy nem ártana. - válaszolta ő, meglengetve az alagsori raktár kulcsát. Lerohantam, visszarohantam, elkéstem. Kaptam egy farönköt, amit a túra teljes időtartama alatt cipelnem kellett.

Fokozottan felhívták a figyelmünket arra, hogy a következő huszonnégy óra egy játék lesz - bármit tesznek vagy mondanak, az a játék része. Ezt követően mindenkivel kipakoltatták a hátizsákja és a zsebei tartalmát, majd komótosan körbesétáltak, és az összes ételt, rágcsálnivalót, dohányárut, és (víztől különböző) italt elkobozták. Zsörtölődve és félve felszálltunk a buszra, itt három csoportra osztottak minket, majd fél órával később leszálltunk egy erdő szélén. A busz elhajtott, Sune és Voldby, a két tanárunk pedig beült egy autóba, és követte a buszt; az ablakon keresztül kidobtak nekünk három térképet.
Más választásunk nem lévén megkerestük az első úticélt, és sétálni kezdtünk. Ebben az első két-három órában többet panaszkodtunk arról, hogy éhesek vagyunk, mint a túra hátralévő részében; a túra hátralévő részében nem volt erőnk panaszkodni.

Végül rábukkantunk a csokoládét majszoló tanárainkra az erdő közepén, ahol a csapatok különböző verseny-feladatokat kaptak. (Például minden csapat két tagjának át kellett rohannia egy völgy másik felére, és onnan activity-mutogatással átadni a többieknek az "It's fun to be on an Outdoor trip, LOL" üzenetet, miközben mi csak suttogva találgathattunk. Ebben mi nyertünk; a nyolcfős csapatunk jutalomként kapott egy darab almát.) Ezután mindegyik csapat kapott egy-egy új tagot; egy Skinny Bob névre hallgató, kétméteres fahasábot. Skinny Bob fontos tagja a csapatnak, de sajnos nem tud járni, ezért nekünk kell cipelnünk és vigyáznunk rá. Skinny Bob egészen tűrhető volt. A vesztes csapat viszont kapott egy másik, nem túl népszerű csapattársat is: Fat Bob-ot, egy sörösláda méretű betontömböt.

És itt kezdődött el igazán.

Szólj hozzá